|
|
|
|
Erről beszélek! Benn dob egy büdösbogarat, Kopitar meg bevágja!
Megint hozzuk fel az ellenfelet?
|
| |
|
|
|
|
Na ez egy még érdekesebb harmad. Kicsit feljebbcsavartuk a fordulatot, de az első felében a játékrésznek teljesen kiegyenlített volt a küzdelem. Aztán a másodikra történt valami. Megint picit feljebbmentünk a fordulattal és Seguin ismét PP-gólt lőtt. (Emberek a 2. egy meccsen!) Utána valami elszakadt a Kingsnél és egyértelműen mi mentünk. (de annyira jók, hogy volt 1-2 gólhelyzetük) Aztán Cole góljánál már nálunk a momentum. Utána is mi voltunk a pályán.
Na most kövezzetek meg, de szerintem ez a Kings fáradt. Ennél ők jobb csapat, de tegnap a Solymoknál játszottak rangadót!
Röviden: ez egy megnyert meccs, de ha ezt elhisszük, csúnyán rápacsálunk!
|
| |
|
|
|
|
Furcsa egy harmad volt. Megint PK-ból kaptunk gólt, bár igen peches körülmények közt. Igaz, mi viszont előnyből egyenlítettünk.
Az elején volt egy olyan érzésem, hogy a Kings ma takarékon fog égni, de mivel igen jó csapat, kihasználják a hibáinkat. Eddig ez jött be.
Csakúgy, mint a Szentlajos ellen, most is azt mondom, emelni kell a csapásszámot. Csak akkor fogjuk legyőzni a királylányokat, ha felpörgetjük a meccset és hibákat kényszerítünk ki.
|
| |
|
|
|
|
Hajnalban ki néz velem meccset?
|
| |
|
|
|
|
Igen, az elején Garbutt gólját elvették, utána kiküldték mert csak.
1-0 helyett 0-1. Nem mind1 egy Blues ellen!
a meccs a botrányosan szar PP-nk miatt ment el, meg az, hogy PK-ben béna kacsák voltunk.
Annyira nem volt fáradt ez a Blues! Amikor kiegyenlítettünk és nem lehetett már kotlaniuk a kapujuk előtt, jöttek is szépen!
A speciális egységeink méretes hiátusai szépen megmutatkoztak. Ruff mesternek van még dolga elég!
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#16520) |
|
|
|
|
|
|
|
Az első harmad után bealudtam, úgy látom, nem is baj.
Lehet, hogy rosszul látom, de egy szabályos gólt nem adtak meg nekünk az elején, és a semmiért állítottak ki minket. Rögtön hátrányba is kerültünk, aztán meg csak mentünk az eredmény után.
Ettől függetlenül illett volna megverni ezt a fáradt Bluest. Legalább egy pontot mentettünk.
|
| |
|
|
|
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Meg is érdemeljük!
5 előnyből 1-t sikerül gólra váltani. Ők 2-ből 2-t.
Ez el is döntötte!
Egyszerűen bántó, mennyire elképzelés nélkül játszuk a fórokat. A zenészek ellenben járatják a korongot, van is lövőhelyzetük, amit meg be is lőnek!
Az egyetlen pozitívum, hogy legalább 1 pont megvan. De taktikailag még nagyon sok van előttünk.
|
| |
|
|
|
|
Úgy jöttünk ki, mint akinek hátrányban ki kell jönni. Megnyomtuk a 2. harmadot rendesen. Az elején nem is tudták a zenészek, hány óra van, majd Connauton hibázott (nem tudta hirtelen mit csináljon, el is csúszott), amiből lőttek mégegyet. A semmiből!
Utána is mentünk, mint a mérgezett egerek és egy előny, majd egy távoli lövés és máris 2-2.
Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a zenészek is felváltottak azonnal és szépen ki is jönnek a védekezési hiányoságaink. Egyszerűen elcsúszunk, valamint a kékről fel tudnak csúszi a hátvédjeik és lövőhelyzetekben kaphatják a pakkot. Ezekre figyelni kell, mert életveszélyesek
|
| |
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Na ugye, hogy ugye!
Átmentünk PO-módba, máris csak vadásszák a korongot!
Fiddler - egál!
Nem is a Fiddler volt, hanem Garbutt. Megy a srácnak!
|
| |
|
|
|
|
Navégre! Benn és PP-gól.
Most kövérgáz és gyerünk!
|
| |
|
|
|
|
Hogy az isten bassza már meg ezt a kurva geci szerencsés csapatot már!
Momentumuk nem volt, erre gólt lőnek!
Rohadjanak el!
|
| |
|
|
|
|
Valóban fel kell pörögni. PP-ben is jobb lenne kicsit gyorsabban járatni a korongot, több kapást felkínálni Seguinnek.
Viszont én elköszönök mára, mert holnap vizsgázok.
Kitartást!Go Stars!
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Johnnyboy hozzászólására (#16513) |
|
|
|
|
|
|
|
Emelni kell a csapásszámot, ez nem kérdés!
Ezt a sebességet levédekezik a zenészek, alig jutunk lövésekhez. Sokkal több kori és akkor lesz több passzlehetőség is, nomeg lesznek lövősávok.
Remélem, Ruff mester felrázza a srácokat a szünetben!
|
| |
|
|
|
|
A PP-nk továbbra is egy marék fonnyadt szamócát nem ér!
|
| |
|
|
|
|
Érdekesen belehánytak az elejébe a zebrák!
Nemgól, meg egy kiállítás csúnya nézésért.
Anyjuk picsája!
|
| |
|
|
|
|
Ejj de szépen ott lett hagyva az ember...
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Mégse...:(
Kicsit korán örültem
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Johnnyboy hozzászólására (#16508) |
|
|
|
|
|
|
|
Jóeste!
Ma húzzuk el a zenészek nótáját!
Meg a multkori 1-6-ért is vért kellene vennünk!
|
| |
|
|
|
|
Így kell ezt csinálni!
Vasárnap jön a Blues, aki előző nap a Chicagoval játszik, kedden pedig a Királylányok érkeznek a városba, akik fúrcsa módon hétfőn szintén a Hawks ellen nyomnak. Ki kellene ezt használni!
Már csak 2 pontra vagyunk a PO-tól, és csak 5 egységre a 3. helytől a divízióban.
|
| |
|
|
|
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Jól látod. Kapustól gyakorlatilag független a dolog egyébként, mert gólt Rinne sem fog lőni (ha egyáltalán visszatér).
Szerintem a liga leggyengébb csapata lettünk, ez az idei csapatépítés nem nagyon (nagyon nem) jött be sajnos.
Viszont ti pont ellenkező irányba tartatok, úgyhogy örüljetek és hajrá!
|
| |
|
|
Válasz Johnnyboy hozzászólására (#16505) |
|
------------ Suter, Weber, Jones, Girard, Subban, Ellis.. |
|
|
|
|
|
Jó volt bizony!
Ma félgőzzel is biztosan nyertünk. Bántó volt, ahogy az utolsó 9 percben csaltuk a hokit!
De ma ennyi is elegendő volt! Ez a Nashville igen messze lesz a PO-tól, úgy látom!
|
| |
|
|
|
|
A Sceviour-Peverley-Cole sor nagyon jó ma
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Közben Garbutt is ütött egyet. Ennyivel jobbak is vagyunk!
|
| |
|
|
|
|
Seguin megérdemelne ma egy gólt!
|
| |
|
|
|
|
Mekkora bealázós gól! Ilyenkor kell a kapusnak cserét kérnie, mert romokban!
|
| |
|
|
|
|
Kicsit szigorúbban vesszük, ugye hogy gól van!
|
| |
|
|
|
|
Erről van szó
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Guster hozzászólására (#16497) |
|
|
|
|
|
|
|
Úgy tudtam, hogy ez lesz...
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A faszomba már, erről beszéltem!
|
| |
|
|
|
|
Az a fránya hazai vas...igazán pattanhatott volna befelé is
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egyértelműen mi vagyunk a jobb csapat, még ilyen csökkentett üzemmódban is!
De több kell. Egy gól semmi, most kell őket jégbe döngölni, nem kellene sanszot adni a feltámadásra!
|
| |
|
|
|
|
Fel kéne pörögni valóban. Csináljuk a lövőhelyzeteket de majdnem mind mellé durrantjuk.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Johnnyboy hozzászólására (#16492) |
|
|
|
|
|
|
|
Eddig nagyon öregurasan adjuk elő!
Nyomjunk egy véres 5 percet, verjünk 3 gólt, utána lehet pihengetni!
|
| |
|
|
|
|
Kari csúnyán nézett: call minor.
|
| |
|
|
|
|
Kimegyek egy kis elemózsiáért és már vezetünk is?
|
| |
|
|
|
|
Hajnalt én meg mocskosol be vagyok b@szva. alig látok!Igyekszem ébren maradni.
De ez legalább gyorss volt!
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Johnnyboy hozzászólására (#16488) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó hajnalt. Mocskosul megvagyok fázva ezért lehetnének oly jók a srácok, hogy egy győzelemmel enyhítik a kínjaimat!
Nem vagyok nagyigényű, csak győzelem legyen! (Még bőven építési fázisban vagyunk)
|
| |
|
|
|
|
Így volt!
Eakin jelenleg nem egy 2. soros center. Ezt ki kell mondani. Lehet, később beérik, de jelenleg valóban egy Richi típusú center köllene nekünk.
Bárcsak kivásárolná a Rag$!
Nomeg akkor Whitney is repül a 2. sorból, mert ő meg már erővel nem bírja.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#16486) |
|
|
|
|
|
|
|
Pont ezt mondtam én is Johnnynak valamelyik nap. Nagyon szeretem Eakin játékát, de ő nem aló a második sorba. Egy hajtós, küzdős, pörgős center, de nem playmaker, Chiasson mellé pedig olyan kellene, aki tömi korongokkal. Richards ezt a feladatot tökéletesen el tudná látni.
|
| |
|
|
Válasz Sobri hozzászólására (#16485) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|